https://kulcsrakesz-hazepites.hu/
Gáspár Zoltán
Szécsányi Norbert

Ismét 5%-os az áfa az új építésű ingatlanok esetében

Egy kormányrendelet szerint 2021-től ismét 5% lett az áfa az új lakások építése és vásárlása esetén. A kormányrendelet a 2022 december 31-ig már elkezdődött, vagy addig bejelentett építkezésekre vonatkozik majd és az 5%-os áfa a CSOK mellett is igénybe vehető majd, illetve még ez az 5% is visszaigényelhető később. Ez nem csak az építtetőnek, hanem a vásárlónak is rendkívül jó hír, összefoglaljuk, hogy miért (és pontosan mit takar ez a rendelet).

Felélénkül a lakáspiac, vagy kényszerűség szülte?

Megoszlanak a szakértői vélemények, hogy a kormányt az 5%- os áfa visszavezetésével a lakáspiac élénkítése, vagy a megfizethetetlenséget súroló lakásárak megfékezése vezette be, de tény, hogy az 5%-os áfa csökkentheti a lakások árát, így az intézkedés mindenképpen élénkítheti a piacot (főleg, ha azt is hozzátesszük, hogy az 5%-os áfával épült ingatlanokra éppúgy igénybe lehet venni a CSOK-ot, mint a használt lakásokra). 

Az 5%-os áfa mindenkinek jó.

Már maga a bejelentés, és a bejelentéssel egybekötött időhatár is megnyugtatta a lakásvásárlókat, és az építtetőket is, hiszen így egy rendkívül könnyen átlátható piaci helyzetet teremtett az új építésű otthonok esetében.  

A helyzet rendkívül egyszerű: a bevezetésének a pillanatától 5% az áfa egészen 2026 december 31-ig, mert addigra kötelező befejezni az építkezéseket ahhoz, hogy élhessünk ezzel a kedvezménnyel. (Az építési engedély 2 éven belüli megszerzése is önmagában jogossá tehet minket az 5%-os áfára)

Az 5%-os áfa feltételei

Természetes, hogy semmiféle rendelet vagy jogszabály nem működhet feltételek nélkül: a lakás áfa kedvezményhez is be kell tartani néhány szabályt.  

Fontos a lakás mérete mely nem lehet több mint 150 négyzetméter. Ha házat építünk akkor az nem lehet 300 négyzetméternél nagyobb. Kifejezetten fontos, hogy a lakást/házat egy építtető/kivitelező cégnek kell felépítenie (tehát például nekünk) a tulajdonosnak (önnek) vásárlás útján kell hozzájutnia. Az 5%-os áfa tehát nem vonatkozik a kalákában, barátokkal felépített házakra: mindenképpen szükséges egy építő cég.

Az új ingatlan.

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a jog mit tekint új ingatlannak: azt amelyiket eddig még nem vettek használatba, illetve új ingatlannak tekinthető az az ingatlan amelyik értékesítése kevesebb mint két évvel a használatbavétel után történik meg. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az építkezés alatt álló, a szerkezetkész, félkész vagy nem teljesen kész ingatlanok már most 5%-os áfakörbe esnek, azok pedig amelyek építése most kezdődik el, biztosan. Az 5% egyik legfontosabb kitétele, hogy csak lakóingatlanra használható. Nem érdemes ügyeskedni üzletekkel, garázsokkal, vagy éppen olyan házakkal sem, amelyet saját magunk építettünk.

Családi házak felépítésére is vonatkozik.

Van egy – Önnek hasznos- kitétele a törvénynek, amivel jó tisztában lenni. A házépítés (és a kedvezményes áfa) az Áfatörvény 10 paragrafus D pontja szerint) alkalmazható a ház felépülésére is: termékértékesítésnek bizonyul az is, ha a ház/ingatlan egy adott készültségi fok felépítéséig irányul. 

Ez azt jelenti, hogy felépíthetjük az ingatlanát – például – szerkezetkész állapotig, amikor értékesíthetjük önnek. (Fontos, hogy minimum szerkezetkész állapotra kell építeni a házat) 

Csupa jó hír a végére: csökkenhetnek az árak is.

Az 5%-os áfával megvásárolt ház/lakóingatlan megvásárolható a piacon található bármilyen hitel igénybevételével is. Akár a CSOK-ot is fel lehet rá használni, sőt, visszaigényelhető az áfa is. Valószínű, hogy az 5%-os áfa miatt az új építésű ingatlanok ára némileg csökken, de nem szabad „nagy áresésben” gondolkodni, inkább konszolidálódhat a piac, hiszen a most felépített házak árcsökkentő hatása csak néhány év múlva realizálódik.  

Szívesen felépítjük a házát úgy, hogy kihasználhatja az 5%-os áfa adta lehetőségeket. Kattintson várjuk a megkeresését.

Ezeket olvastad már?